Szabó Zoltán Róbert
Nyugállományú őrnagy
MiG-29-es világbajnok pilóta
Régóta előnyben részesítem a természetes gyógymódokat. Így kerültem kapcsolatba a Dr.Body R-100-as készülékkel, amit 2007 májusban 1 hónapon keresztül kipróbáltam. Katonai repüléssel foglalkoztam 20 éven át,több típuson repültem.
MiG-29-es bemutató pilóta voltam 2003-2005 november között.
A pályafutásomat befolyásolta 2005 májusában bemutató repülés gyakorlásakor egy légi meghibásodás, mely miatt katapultálni kényszerültem.
A balesetben a gerincem megsérült, ennek hatását még ma is érzem. Egy ilyen erősebb, fájdalmas ciklus alatt kezdtem el a használni a Dr. Body mágnesterápiás berendezést.
Az első alkalomtól nem vártam csodát, gondoltam heteknek kell eltelnie majd ahhoz, hogy a hatását érzékelhessem. Az első éjszaka után őszintén nagyon meglepődtem, mert érzékelhetően csökkent a fájdalom. A második hét után kezdtek visszatérni a kicsit erősebb fájdalmak, de lényegesen enyhébbek voltak, mint a Dr. Body használatát megelőzően.
A fájdalmak bár nem szűntek meg teljesen a Dr.Body használata alatt, de enyhültek. Pihentebben ébredtem a megszokott kevés alvásom ellenére, mint máskor. A matracot bár közvetlenül én használtam, de feleségem is említette, hogy pihentebbnek érezte magát, tehát még rá is hatással volt.
Összeségében pozitív dolgokat tapasztaltam.
Örülök annak, hogy a természetes gyógymódot alkalmazó termékek skálájába egy újabb olyan magyar termék lépett be, amely színvonalában várhatóan jól megállja a helyét a nemzetközi piacon is. |